Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bemutatkozunk (Kattintson ide!)

2009.04.23

 

 

MONITTA ÉS A DARBUKA MÚZSÁI

  

"A múzsák (görögül Muszai: eredeti jelentése 'hegy') a görög mitológiában a mítoszok megtestesítői, a költészet, a zene, a tánc és a tudományok istennői, az emlékezés és az improvizáció ihletői. A múzsák a 'jó élet kulcsai', jelenlétük jólétet és barátságot hoz."

 

Hastáncsoportunk 2008 őszétől kezdett alakulni, miközben tagjaink között több korosztály képviseli magát, valamint kezdőkön kívül középhaladók is vannak szép számban.

Tanárunk Monitta (Németh Mónika) a MAHASTI - Magyar Hastánc Intézetben szerzett Hastáncoktatói Diplomát.

A csoportunk nevét egy "házi pályázat" során választottuk ki, szem előtt tartva azt a tényt, hogy számunkra a darbuka és ezzel együtt az élő dobszólók is igen meghatározóak a hastáncban.

 Az országban szinte egyedülállóként minden óránkon táncolhatunk az élő dob hangjára, mivel Monitta párja (Gábor), állandóan darbukázik nekünk.  

Gábor azoktól a hazai oktatóktól tanult és tanul a mai napig is, akik igazán "otthon vannak" a hastánchoz szükséges keleti zenében, valamint több külföldi híres darbukás intenzív tanfolyamán vett már részt.

Kis csapatunk óráról-órára fejlődik, egyre többet tudunk meg a hastánc történetéről, a különböző stílusokról, a keleti zenéről, a dobszólókra jellemző alapritmusokról, és természetesen szorgalmasan tanuljuk az új koreográfiákat is...

 

"a Múzsák"  

  

UI: a Darbuka Múzsái Hastánccsoport londoni képviselője és tiszteletbeli tagja: Emily   

Kép